Kapahiány
Rájött a bálna,
Hogy kedvence a málna.
Ültetné is nyomba'
A tengeri gyomba.
De a málna úgy állna,
Ha előtte kapálna.
Csak nincsen kapája:
Elvitte a papája.
Káposztát ültet a komája,
De a komának fáj a bokája,
S ha sajog egy rájaboka,
Akkor van rája oka,
Hogy hívja bálnapapát,
Vigye a bálnakapát.
Bővebben...
Brózi a megbocsájtás fajtái között válogat
Felhívás!
Kedves Mindenki!
Ez egy veszélyes mese lesz. Jobban mondva majdnem veszélyes. Tudniillik, a főszereplővel kis híján olyan dolgok estek meg, melyek az addigi (kilenc évnyi) életét káros irányba befolyásolhatták volna, személyiségfejlődése útjába útonállót állíthattak volna. Az útonállók a jellemébe hibákat csempészhettek volna, kiölhették volna belőle a vidámságot, elrabolhatták volna a szívéből az őszinte megbocsájtás képességét (amely nem azonos a felnőttek télinte megbocsájtásával).
Üdvözlettel: a baráti jobbot nyújtó főszereplő
P.s.: (tudományosan postai szkripus, vagy ilyesmi): a télinte megbocsájtás dolgát alább megmagyarázom
Újbóli üdvözlettel: a baráti balt is nyújtó főszereplő
Ez a majdnem veszélyes mese a télinte megbocsájtás dolgával kezdődik. A kisfejezést beírtam tollal az Ablak-Zsiráfba is. Amikor apa meglátta, hogy beleírtam, megváltozott. Nyugodtból mérgessé. A háromezer ötszáz forint volt ennek a változásnak az okozója, amelyet a boltban hagyott a könyvért. Anyának is panaszkodott, hogy ő is megváltozzon, mert előtte nyugodtan olvasgatott. Azt korábban már tapasztaltam, hogy egy mérges apánál csak egy mérges anya-apa a rosszabb. Anyánál azonban nem történt hangulatváltozás, ő jókedvűen elolvasta, mit írtam az Ablak-Zsiráfba:
Bővebben...
Ünnepi szakítás... pezsgőfürdővel
Karácsonyi villogókkal ügyetlenül feldíszített tükrömbe bámulok. Azt hiszem, szenvedek, mert lassanként szédülni kezdek. Éreznem is kell a válogatott lelki a kínokat, tudniillik, engem elhagytak. Ám a szenvedés mégiscsak testinek bizonyul, hiszen csak a pupillám fárad el a villogástól, ezért szédülök. Gondolataim tengerén hajóról hajóra ugrálok, és a bosszantó égősor eredetén kezdek tűnődni: ez a villogás először a messzi Kínában adott jelt magáról, akárcsak életünk egyéb fontosnak vélt használati tárgyai. Eszembe jut, hogy nemrég mit kaptak a rokongyerekek a szegénymikulástól (idén ő járt anya szerint, mert olyan időket élünk, amikor a becsületes emberek szűkölködnek). A szegénymikulás kínai ajándékbeszerző körútján színes, félreragasztott matricájú, helyesírási hibákkal terhelt címkéjű vagy épp teljesen címkétlen ajándékokat mélyesztett a zsákjába. A játékok a csomagolás levételéig egyben voltak. Kezdetben éles zeneszerű hangokkal szennyezték a környezetet. Húsz perc után lefulladtak, amitől a felnőttek fellélegeztek, de a gyerekek csalódottan kerekítették el szép szemeiket. Az egyik babarózsaszín, tenyérnyi szintetizátor földre ejtése indította el a kis Evelinke meghurcolását: A vékony, merev műanyag bevonat (gyanítom, mérgező még az érintése is), dirib-darabra tört, végleg kigurult belőle az elem és annak titokzatos elektronikájú társai. A földhözragadt felnőttek leszidták a „tettest", a vörös Evelinkét, ügyetlennek, rossz kislánynak nevezték, aki képtelen bármit is megbecsülni, elszomorítja a Mikulást, satöbbi, satöbbi.
Bővebben...
|
Ájpad
Már második órája ültem Áginál. Rendszerezhetetlen papírrengeteg előttem, mellettem és a hátam mögött. A kezemben a gyűlölt tételsor. Agyamban az önérzetem sajgó, sérült részei. Habár az önérzet testben elfoglalt helye éppolyan meghatározhatatlan, akár az immunrendszeré: de éreztem, hogy csorba esett rajta. A mellőzöttség miatt. Mivel a barátném közben egész mással foglalkozott. Hol-ott megállapodtunk: együtt készülünk fel a matematika vizsgára. Ági korábban úgy vélte, nála van meg a jegyzetek fele. A másik fele nálam, s fénymásolni sokba kerül. Az összehozott papírhalom mennyiségének dacára a kérdések negyven százalékára hiányzott a felelet. Én szenvedtem, Ági az ablak mellett kuporogva szórakozott, kezében egy új ájpeddel, ájpoddal vagy ájpaddal. Talán nincs is helyes magyar kiejtése.
- A primitív függvények létezéséről sincs semmi - dünnyögtem elégedetlenül.
- Akkor lehet, nem is léteznek - vetette oda izgatottan.
Látszott, minden másodpercet a kis képernyős "szabotőrnek" akar szentelni.
- Ági, észnél vagy, holnap vizsga! Figyelsz egyáltalán? Bővebben...
Apropó, vizsga drukk!
Ülök a kollégiumi ágyam jobb napokat látott pokrócán, és nehezedő szempillákkal bámulom a történelemkönyv végeláthatatlan sorait. A szavak összefolynak, mondatbeli értelmük már nem képes behatolni az agyam megfelelő raktárába. Olyan, mintha szédülnék: zavaró testi tüneteket idéz elő a „tudásraktáram" kapuján kopogó feldolgozhatatlanná vált Deák Ferenc és társa - a kiegyezés. Nagyra becsülöm a Haza Bölcsét, de a szabadelvű eszmék, a francia háborúk kora, Gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos, valamint az eseménydús szabadságharc révén már nagy a tumultus az elmém fiókjaiban. Így jobbnak látom felemelkedni a négy órája szinte mozdulatlanná merevült ülő pozíciómból. Reménykedve pillantok a velem szemben, hasonló tudatállapotot átélő szoba- és lelki társamra.
− Eszünk valamit? – puhatolózom elcsigázva.
− Együnk − válaszol, hangjában visszatükröződni vélem az én elcsigázottságomat.
− Bírod még? – vallatom röviden.
− Nem – mondja, mintha ő is takarékoskodni akarna az energiával, – Te?
− Én sem. Melyiknél tartasz? – bizakodom abban, hogy ő sem tud többet, mint én.
− Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásánál- sóhajtja.
Kisebb világomlás zajlik le bennem egy másodperc alatt. Ő túl van Deákon, a kiegyezésen. Mi több, Magyarország új berendezkedésén is. Sötétebben kezdem látni a jövőmet. Az előbb még bíztatónak tűnő este kilencet most baljóslatú kilenc óra tizenegy percnek vélem. Reggel vizsga. Az egyik idegpályámról egy „fel a fejjel" üzenet villan a tudatomba, amely mentőkötélként próbál kirángatni a kétségbe esés mély kútjából. Döntenem kell. Deák Ferenc ügyei nem mehetnek a tanultak megismétlésének a rovására. Miért is egyezett ki? Ha nem tette volna, talán másként állnának most a dolgaim. Az összes előzőleg átvett témát újraolvasom, és átadom magam a holnapnak. Ilyenkor a legédesebb dolog a párnámra hajtani a fejemet. Illetve a helyzetem sajnos a legborzasztóbb rémálmok melegágya is egyben, amelyek kíméletlenül gyötörnek: kihúzom a tételt, és már nem is Rumbarovszki-né várja tőlem a feleletet, hanem a Haza Bölcse csap rá erősen a vizsgaasztalra, miközben az arcomba üvölt:
Bővebben...
Sárga április
A por, a gyerekcipőtalpak felszabadult csattanásainak kavargó hírnöke összeolvad a napfénnyel. Kidobott bundás kenyér, festékszag és elszíneződött súroló lé párái érződnek a folyosó légterében. Az utolsó csengő után sivár az iskola. Napközben észrevétlen a visszhang hátraarca a falakról, késő délután dübörgőnek hat. Az ember vágyna a hideg, benti áprilisból a sárga, kinti áprilisba. A gyermekláncfüvek mosolygó társaságába, csiklandozó illatuk, puha szirmaik ágyába.
Izmosodó kitt-katt érkezik kívülről. Kitt-kattot dobogó hártyává válik a dobhártyád. Kitt-katt. Kitt-katt-katt-katt. Klaff-klaff. Kitt-katt-klaff-klaff-klaff.
−A matematika kabinetben lesz a pedráda? − klaffog melléd lihegve az új lány, Zsóka.
Csekély töredéke az időnek, míg lezajlik benned egy világomlás. Miért kabinet, és miért pedráda? Miért nem terem és tantestületi gyűlés, vagy hosszúsága okán egyszerűen gyűlés? Ráadásul a sárga áprilisból érkezett. Miért nem lép puhán, érzékenyen?
Bővebben...
|
Kurmai-Ráti Szilvia weblapja
| 
| 
