Eltompulás
− Én már nem szeretlek, elég volt belőled. Csak kiabálni tudsz velem. Külön költözöm tőled− mondta a feleség.
− Minden másban különböző a véleményünk, de ebben megegyeztünk. Remélem, még az utcán sem akadunk egymás útjába− morogta a férj.
Vége volt az együttélésnek, az együttműködésnek is. Szegények fel se tudták ismerni, hogy mennyire rosszul döntöttek. Vakok voltak, süketek és főleg teljesen érzéketlenek egymás iránt. És egyetlen gyermekük iránt. Azonban mindketten maguknak akarták a felügyeleti jogot a kicsi felett.
Jött az acsarkodás, sárdobálás. Ahol csak tudták, elgáncsolták, bemocskolták, megrágalmazták a másikat: csak azért, hogy a gyerekelhelyezés kérdésében döntő bíróság előtt jobb színben tüntessék fel magukat s a legrosszabb képet fessék a másikról. Lassacskán a gyermekért folytatott harc is csak egy eszköz lett, hogy minél mélyebb sebeket okozhassanak egykori párjuknak. Mindketten más nevelési elveket hangoztattak (pusztán azért, hogy biztosra menjenek abban − teljesen széthúznak). Reggel ármánykodtak, délben fenekedtek, este áskálódtak, éjszaka alvás helyett pedig fondorkodtak egymás ellen. Közben, ha az utcán összetalálkoztak, úgy tettek, mint az ismeretlenek.
Bővebben...
Passzivitás, ősz...Arad
A ragyogó őszi napsütés fénye nedvesen verődött vissza a nemrég még árnyékban didergő, tarka, kerti avarról. Az iskola szürke falát helyenként sárgára festették az egyre gyengébb napsugarak. A felmelegíthetelen betonfalak mohón nyelték el a jóleső melegséget.
− Dávid, te tudod, kik voltak ezek az aradi fazonok, akiket megöltek?
− Fogalmam sincs, csak annyit tudok, hogy kicsinálták őket és kész. Azt se értem, miért kell emiatt unalmas megemlékezéseket tartani. Manapság már úgysem meglepő, ha valakit lelőnek. Az lenne a meglepő, ha nem lőnének le senkit.
− De ez valamikor régen volt. Tudod a dátumot, mikor történt?
− Dunsztom sincs. Tanultuk, de ismersz: a történelem egyik fülemen be, a másikon ki. Badarság az egész.
− Tanultuk, de én se szoktam soha figyelni. A megemlékezésen se. Most meg hülyén érzem magam.
− Miért? S egyáltalán, Péter, miért beszélgetünk még mindig erről az ostobaságról? Megnézed az új játékot a telómon? Tegnap töltöttem le a netről.
Bővebben...
|
Több veszhet, mint mohácsnál
Mariska néni a százötven éves, képes Bibliája fölött üldögél egy apró zsámolyon. Az elmosódott betűjű lapok már nem ragaszkodnak a kötéshez, széleiket kicsipkézte az idő. A néni szent áhítattal lapozza. Meg is simogatja: azt reméli, Istennek tetsző mozdulat az. A Könyv és a szobácska külalakja nagyban hasonlítanak. Ócska asztalka, szalmaágy foszló huzattal, megszürkült nejlon függönyök, víznyalta mély gödör a padlóban. A lényeg azonban a tartalom. A Biblia esetében az élő Ige. A szobácskát illetően pedig Mariska néni. Jó asszony ő. Mióta hallotta, hogy a magyar szülők félelemből ukrán iskolákba íratták be a hatéves gyermekeket, folyton imádkozik. Apákért, anyákért, gyerekekért. A magyar családokért. Azért, hogy ne fogyjon el a kicsi nemzet Kárpátalján. Vasárnaponként, mielőtt elindulna a templomba, elénekli a himnuszt. Nem csak az első versszakot, mint a sietős tömeg a nemzeti ünnepeken. Az összest. Fáj a görnyedt háta, mégis erővel kihúzza magát ilyenkor. Meg is könnyezi. Az imádságokat is. Könyörög a fiatalokért is, akik vodkáznak és káromkodnak.
Kopognak az ajtón. Meghozták a tejet. Csak egy liter a hétre. Elég annyi, mert drága.
Bővebben...
Egy modern dráma
Helyszín: egy ukrajnai magyar városka néptelen főtere
Szereplők:
Rabló úr: rabló
Kirabolhatatlan úr: kirabolandó
Rabló úr: (Magas, arcát zsebkendővel takargató férfi. Kezében kis pisztoly van, amit zakója ujjába próbál elrejteni. Sziszegve beszél, hogy mások ne hallják): Azonnal állj meg, fegyver van a kezemben!
Kirabolhatatlan úr: (Csak most vesszük észre a másik szereplőt, ahogy az tétován sétálgat, majd megáll. Visszamegy, mint aki nem egészen biztos abban, hogy hozzá szóltak): Bocsánat uram, ön kérdezett tőlem valamit? Segíthetek?
Rabló úr: Velem gúnyolódsz? Nem látod a kis gyilkost a kezemben?
Kirabolhatatlan úr: (Megrémül, most jön rá, valójában milyen szituációba csöppent): Kérem, ne lőjön le.
Rabló úr: Jó, feltéve ha azonnal ideadod az összes pénzedet, bankkártyáidat és a kódjaikat. Mennyi van nálad?
Kirabolhatatlan úr : Kétszáz.
Bővebben...
|
Novellák
Kurmai-Ráti Szilvia - Novellák
